A kandallók múltja - 2. rész
Az első mai értelemben vett kandallók a 13. században jelentek meg, akárcsak az első, a maiakhoz hasonló kémények.
A középkor derekán ezzel eleink lehet, hogy valamelyest megoldották a füstelvezetés problémáját, azonban a kandallók így jelentősen veszítettek korábbi fűtéstechnika hatékonyságukból.
Mivel a kémények miatt a kandallóban használata közben keletkező hő egy jelentőse része a kürtőn keresztül elszökött, ezért a kandallók hatásfoka jelentősen csökkent. Ennek persze megvolt az az előnye, hogy a tűz közösségépítő szerepe még ekkor is igen jelentős maradhatott. A középkor ezen szakaszában egyébként nem volt ritka, hogy esténként a földesúr összecsődítette háza népét, a családját és a szolgálókat is, és mind közösen melegedtek át a kandalló tüze mellett, ahol megbeszélhették az aznap történteket.
Persze ez nem csak a kandallók alacsony hatásfokának volt köszönhető, hiszen a középkori épületek szigetelési adottságai is hagytak némi kívánnivalót maguk mögött. A középkori kastélyok és várak igencsak huzatosak voltak, mely ellen úgy próbáltak meg védekezni, hogy szalmával és szénával szórták fel a padlót, valamint tömködték be a falak nyílásait, hiszen ez legalább valamelyest szigetelt. A középkorban tehát gyakran még a tehetősebb nemesek kastélyai is úgy néztek ki belül, mint egy istálló. Ráadásul akkoriban a légkör alacsonyabb szén-dioxid tartalmának köszönhetően sokkal gyakoribbak voltak a szélsőségesen hideg telek. 1234-ben például olyan kemény tél köszöntött Európára, hogy még Velence lagúnája is befagyott. 1594-ben pedig a mediterrán éghajlatú Marseille város kikötője járt hasonlóan.
Annak ellenére, hogy a középkori kandallók hatásfoka a maiaknak a közelébe sem érhetett, még így is ezek számítottak a kor csúcs fűtéstechnikai eszközeinek. Mivel azonban a kandallók építését csak a legtehetősebbek engedhették meg maguknak, ezért ezek egyben státuszszimbólumként is funkcionáltak. Minél nagyobb és díszesebb kandallója volt valakinek, annál magasabb társadalmi ranggal és annál több vagyonnal rendelkezett. A kandallóknak tehát már viszonylag korán fontossá vált lakberendezési szerepük is.
A reneszánsz idején például a kandallókról soha nem hiányozhatott az adott család címere, sőt gyakran olyan kőből kifaragott, mitológiai jelenetekkel díszítették a kandallókat, melyek szintén az adott család történelméhez voltak köthetőek. Persze ezen világi motívumok mellett nagyon dominánsak voltak az egyházi jellegű díszítések is.
A VX. században Franciaországban már királyi rendeletben határozták meg azt, hogy kik építtethetnek és kik építhetnek kandallókat, valamint hogy a különböző méretű kandallók után mekkora mértékű adót kell fizetni. Franciaországban ugyanis egészen a 18. század végéig külön adót kellett fizetni a kandallók után. Pedig még az ekkoriban épült kandallók sem voltak éppen hatékonynak nevezhetőek fűtéstechnikai szempontból, melyen az épületek "satnya" szigetelése csak tovább rontott. Egy viszonylag nagy, 1,5 méter magas tűztérrel rendelkező kandalló közelében is csak nagyjából 10°C lehetett, ha az odakinti hőmérséklet -15°C környékén mozgott. A kandallótól 10-15 méterre azonban már fagypont környéki is lehetett a levegő hőmérséklete.
Nagyjából ebben az időszakban jelentek meg az Alpok középső részén az első cserépkályhák, melyek kiváló hőtartó és hőleadó képességüknek köszönhetően hamar kiszorították a hegyvidéki és hidegebb északi tájakról a kevésbé hatékony kandallókat, melyek ezek után már főként csak az enyhébb téli időjárással rendelkező területeken, Angliában, Olaszországban és Dél-Franciaországban maradtak közkedveltek.
