Egy falazott kandalló előnyei és hátrányai

Egy falazott kandalló előnyei és hátrányai

Falazott kandallókkal és kályhákkal napjainkban viszonylag kevés otthonban találkozhatunk, pedig hőtartási és hőleadási szempontból a leghatékonyabb változatok közé tartoznak.


Ennek oka, hogy egy nagyon tömör falazat veszi körül magát a tűzteret, mely alapanyagának köszönhetően képes elnyelni a hőt és hosszú időn át sugározza azt magából a környező levegőnek. Az ilyen kandallókat egy speciális hőtárolóval is el szokták látni, melynek köszönhetően elegendő lehet napi egyszer begyújtani bennük mégis egész nap kellemes meleg hőmérsékletet képesek biztosítani otthonunknak. Ez óriási előnynek számít egyébként a legtöbb szilárd tüzelésű rendszerhez képest.

Ezen tulajdonságuknak köszönhetően az ilyen falazott kandallók főleg az olyan szélsőségesen hideg területeken voltak népszerűek, mint Oroszországban, Skandinávia, illetve Németország, valamint Svájc egyes részei. Az olyan területeken is népszerűek voltak, ahol nem igazán állt rendelkezésre nagyobb mennyiségben tűzifa, hiszen a szalmától kezdve az egyszerű kis gallyakig szinte bármivel üzemeltethetőek voltak. Ráadásul ezen fűtőanyagok nem rontották olyan jelentősen a falazott kandalló hatékonyságát.

A gond azonban, hogy az ilyen falazott kandallók (falazott kályhák) építése bonyolult és ebből kifolyólag drága is. Az építés költsége még előregyártott tűztér használatával is jócskán meghaladhatja az 1 millió forintot. És ez csak az egyik nehézséget jelenti, hiszen ezen felül otthonunk paramétereinek is megfelelőnek kell lennie egy ilyen kandalló beépítéséhez. Egyrészről ugye kellő helyre lesz szükségünk, másrészről a padlónak is kellően masszívnak kell lennie ahhoz, hogy a falazott kandalló óriási súlyával megbirkózzon. Ilyen kandallót például pince fölé nem igazán ajánlott építeni, hiszen a födém jó eséllyel nem fog majd elbírni ekkora súlyt. A falazott kandalló esetén gyakran szükség lehet a padló közvetlen megerősítésére is.

Azonban, ha otthonunk paraméterei, illetve pénztárcánk is eleget tesz egy ilyen kandalló beépítésének feltételeinek, akkor nem járhatunk vele rosszul hosszútávon. A kiváló hőtartó képességüknek köszönhetően jóval kevesebb tüzelőre lesz szükségünk, mint egy hagyományos kandalló esetén. Emellett a víz kialvása után még órákig képesek hőt kibocsájtani magukból, mely szintén egy nagyon előnyös tulajdonságuk.

Vegye igénybe Ön is igényes és szakszerű kandalló építés szolgáltatásunkat!

Megosztás
Váltás teljes nézetre!