A hamugyűjtő, a füstkamra és a füstelzáró

A hamugyűjtő, a füstkamra és a füstelzáró

A kandallók főegységének fontos és alapvető elemei a hamugyűjtő (hamutároló), a füstkamra és a füstelzárását szabályozó szelep. Ebben a cikkben ezekkel fogunk behatóbban megismerkedni.

A következőkben felsorolt megoldások a hagyományos, tehát az egyedileg épített nyitott és zárt tűzterű kandallókra vonatkoznak.

Hogy a kandalló tűztérben az égés során mekkora mennyiségű és milyen hamu gyűlik össze, az függ a tüzelőanyagtól és az égés minőségétől. Ha a hamu a tűztér alján gyűlik össze, akkor gyakran lesz szükség ennek eltávolítására, ami higiéniai szempontból nem a létező legjobb megoldás. Ez a probléma könnyen orvosolható egy hamutároló, vagy más néven hamugyűjtő beépítésével. Ha ilyen hamugyűjtőt építünk be a tűztér aljába, akkor fontos, hogy az minden esetben a kandalló belső huzatvonalán belülre essen. Nyitott tűzterű kandallók esetén a fokozott huzatosság miatt még inkább figyelnünk kell a hamugyűjtő megfelelő kialakítására. A hamu ilyen módú összegyűjtésére és tárolására két megoldás létezik, a helyiségen belüli és a helyiségen kívüli tárolás.

Ha a hamu tárolás a helyiségen belül történik, akkor a tűztértalaj alján elhelyezhetünk egy rostélyt, amely megvédi a légáramlásoktól a hamuládát. Egy zárt tűzterű kandalló esetén az égési térbe beáramló levegőt is szabályozhatjuk egy ilyen hamuládával. Ha csak egyszerűen besüllyesztünk egy a hamu tárolására szolgáló edényt a tűztér aljába, akkor minden egyes ürítésnél ki kell szednünk a tűzrácsot is a kandallóból, ami csak plusz macerát jelent.

Ennél sokkal tisztább és hatékonyabb megoldás lehet, amikor a hamu a rostélyon keresztül egy kiépített csatornába kerül és úgy jut el a gyűjtőhelyre. Ez a gyűjtőhely egyaránt kialakítható úgy, hogy az épületen kívülről és belülről is üríthető legyen. Ha külső tárolót használunk, vagyis az az épületen kívülről üríthető, akkor erre egy külön akna, vagy kamra is alkalmas lehet. Ilyen esetben azonban be kell építeni egy záró-fedőt, vagy valamilyen szabályozó berendezést, hogy megakadályozzuk a visszaáramló levegő tűztérbe jutását, mikor a kandalló üzemen kívül van.

A füstkamra, vagy esetleg füstharang, a tűztér tetején elhelyezkedő, felfelé szűkülő, a füstszabályozóig tartó füstelvető elem, melynek feladata, hogy az égés során keletkező füstöt összegyűjtse és "elszívja" a tűztérből. A füstkamrák egyaránt kialakíthatóak samott téglából, tűzálló betonból, acéllemezből, vagy öntöttvasból. A füstkamra megfelelő méretét a kémény kialakítása és a tűztér hátfalának a kiképzése határozza meg. Nyitott tűzterű kandallók esetében megfelelő kialakításuk sokkal fontosabb, mint a zárt tűzterű rendszerek esetében, hiszen meg kell akadályozni, hogy a füst ezek helyett a lakótérbe távozzon.

A füstkamra tetején található a füstelzáró, vagy más néven füst szabályozó. Ennek a szabályozónak az a feladata, hogy mikor a kandalló üzemel, akkor a füst kijuthasson a tűztréből a kéménybe, viszont mikor kandallónkat nem használjunk, akkor lezárásával megakadályozzuk, hogy a kéményen keresztül a levegő visszajusson a kandalló tűzterébe. A füstelzárók minden esetben öntöttvasból, vagy acélból készülnek. Nagyon lényeges, hogy a füstelzáró teljesen légmentesen csatlakozzon a füstkamra tetejéhez. A füstelzáró bizonyos kandalló típusoknál a füstcsőbe kerül, főleg abban az esetben, ha nincs a kandallónkban külön füstkamra kialakítva. Hogy az elzárás maximálisan biztonságos legyen, akár két szabályozót is beépíthetünk, egyet mondjuk a füsttorokba, vagyis a füstkamra tetejére és egyet a kéménybe, egy sublert alkalmazásával.

Nyitott tűzterű kandallók esetében nagyon hasznos lehet egy füstnyak beépítése is, mely a füstelzáró és a füstcső között helyezkedik el. A feladata, hogy megakadályozza a kéményből visszahulló korom tűztérbe való bejutását. A füstnyak másik feladata, hogy kedvezőtlen légáramlás esetén megakadályozza a kéménybe befújó szél visszaáramlását.

Megosztás
Váltás teljes nézetre!