Kandallót szeretnék, de mivel kezdjem?

Kandallót szeretnék, de mivel kezdjem?

Ma már egyre kevesebben vannak, akik csak az egyedi hangulat és a különleges látvány miatt döntenek egy fatüzelésű kandalló mellett.

Ennek egyik oka, hogy ma már az elektromos kandallók is nagyon élethűen képesek visszaadni egy hagyományos kandalló hatását. Azt soha nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a fával való fűtés egy „életforma”, mely hatalmas váltást jelenthet a kényelmes, gázzal való fűtés után.

Ha tehát egy kandalló mellett tesszük le voksunkat, akkor először mindenképpen le kell tisztáznunk magunkban, hogy milyen okból is szeretnénk kandallóra váltani, hiszen ez alapvetően azt is befolyásolhatja, hogy milyen típusú kandallóval járhatunk a legjobban.

Ha a kandalló beépítésére az otthonunk felújítása közben kerül sor, akkor mindenképpen érdemes ezt a burkolás utánra időzíteni. Sőt, a legjobban akkor járunk, ha már a burkolat kiválasztásakor tisztában vagyunk azzal, hogy milyen kandallót is szeretnénk. Mivel a kandalló körül egy úgynevezett biztonsági zónát kell kialakítanunk, vagyis egy olyan területet, ahova nem kerülhetnek gyúlékony anyagok, ezért burkolat esetén a járólapokkal járhatunk a legjobban. Persze ez nem azt jelenti, hogy mondjuk parkettában, vagy hajópadlóban nem is gondolkodhatunk, hiszen ezek esetén is kialakíthatunk egy biztonsági zónát mondjuk egy rusztikusabb hatású téglázott felület kialakításával. Ez egyébként nagyon szép átmenetet tud képezni egy kerámia burkolatú kandalló és a fa padlózat között.

Persze nem csak a burkolattal kell megpróbálnunk alkalmazkodni kandallónkhoz. Fontos, hogy már a füstelvezető rendszer tervezésénél tisztában legyünk azzal, milyen fűtési megoldást is szeretnénk használni otthonunkban. Egy nyílt tűzterű, fatüzelésű kandalló esetén a kémény keresztmetszete nem lehet kisebb 250 mm-nél. Ez egy hagyományos, gázüzemű rendszer kéményméretéhez képest, ahol elegendő a 100 mm-es keresztmetszet is, érezhetően jelentős különbség.

Persze az, hogy milyen berendezést szeretnénk használni, nem csak a kémény méretét, hanem anyagát is nagyban befolyásolhatja. Másfajta égésgázok keletkeznek ugyanis a gázüzemű és a fatüzelésű rendszerek esetén. Gázüzemű rendszerek esetén például olyan savas kémhatású füstgázok keletkeznek, melyek 50-70 °C-on elkezdenek kicsapódni a füstből és erősen károsíthatják a kémény szerkezeti integritását. Ha tehát csak egy gázüzemű berendezés is rá lesz kapcsolva a füstelvezető rendszerre, akkor megfelelően szigetelt és saválló haszoncsővel rendelkező kéményre lesz szükségünk. Ezzel szemben a fával való tüzelés esetén a távozó füstgázok hőmérsékletet elérheti a 500-600 °C-t is, így egy nem megfelelően kialakított kémény esetén akár kéménytűz is kialakulhat. Viszont a kondenzvíz maró hatásától ilyen esetben kevésbé kell tartanunk.

Ha tehát egy kandalló beépítése mellett döntünk, akkor először tisztázzuk le magunkban, hogy számunkra mik a legfontosabb elvárások egy ilyen berendezéssel kapcsolatban. Ezután jöhet az olyan befolyásol technikai paraméterek feltérképezése mint például a lakás mérete, vagy éppen a füstelvezető rendszer állapota.

Megosztás
Váltás teljes nézetre!